Társasjátékok ünnepe – Társasjátékozni jó!

Társasjátékok ünnepe – Társasjátékozni jó!

A Nebuló XXI. Alapítvány az Örömteli Tanulásért 2003-ban jött létre, és fő célkitűzése a tehetséggondozás és a játékpedagógia elvének terjesztése. A játék és a játékosság fontossága hozta létre a Társasjátékok Ünnepét is, amelyet 2012 óta szervez meg az alapítvány a Társas Központ Egyesülettel közösen, hogy minél szélesebb rétegekhez tudja eljuttatni azt az üzenetet, hogy játszani nem csak jó, de hasznos is. Hiszen a modern társasjátékok kínálatában rengeteg fejlesztő játék van, amely örömszerző tevékenység közben fejleszti a képességeket és készségeket.

A társasjátékok lehetőséget adnak arra, hogy valódi interakcióba kerüljünk másokkal, amelyre a mai, kütyükkel teli világban egyre nagyobb az igény. A stratégiai, a családi játékok az életet modellezik, ezáltal tanítanak, fejlesztik képességeinket, akár felnőtt korban is. A társasjátékozás igazi közösségi élmény, amely erősíti a társas kapcsolatokat, családon belül összeköt különböző generációkat. A gyermek- és a családi játékok mellett egyre nagyobb az igény a felnőtteknek is élményt nyújtó stratégiai, illetve partijátékokra. A társasjátékozás egyre népszerűbb szabadidő-eltöltési mód a világ számos pontján és hazákban is.

A Társasjátékok Ünnepe kétnapos rendezvény, amelyet hagyományosan november utolsó hétvégéjén rendeznek meg, évek óta a Lurdy Házban. Az ünnep lehetőséget ad, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki, ízelítőt kapjanak a társasjátékok világából, segít eligazodni a hatalmas kínálatban. Egyaránt élménydús program azoknak, akik már igazi társasjátékosok (gémerek) és azoknak is, akik csak most ismerkednek a társasjátékok világával, illetve most fedezik fel ismét.

A Társasjátékok Ünnepe rendezvény két fő támogatója a Piatnik és a Gémklub, amelyek nemcsak a legjelentősebb társasjáték-kiadók hazánkban, hanem társadalmi szerepvállalásuk keretében rendkívül sokat tesznek a társasjátékos kultúra terjesztéséért, a modern társasjátékok megismertetéséért.

A Társasjátékok Ünnepe a modern családi és felnőtt társasjátékok országos fesztiválja, amelyen gyerek-, családi, felnőtt-, logikai, fejlesztő-, parti-, stratégiai játékokkal, illetve társasjátékokkal lehet megismerkedni. Az ismerkedés történhet többféle módon/szinten: a játékokat játékmesterek mutatják be. Sok játékot ki is lehet próbálni önállóan családdal, barátokkal vagy játékmesterek segítségével. Ha megtetszett egy játék, a rendezvény résztvevői kedvezményesen meg is vásárolhatják, hogy családjuk, barátaik körében a továbbiakban is játszhassanak vele. A rendezvény nagyon nagy segítséget jelent mindenki számára a neki való társasjáték kiválasztásában azáltal, hogy szakértő játékmesterek segítségével, tőlük tanácsot kapva, a dobozba belepillantva, a játékélményt megtapasztalva választhatnak társasjátékot – akár karácsonyi ajándékot is – a látogatók.

A rendezvényen különféle társasjátékos versenyeken is részt lehet venni – akár csak – a helyszínen megismerve a játék szabályát. A Társasjátékok Ünnepe ad otthont minden évben a Társasjátékos Olympiának, hogy előselejtezőket követően társasjátékos klubok tagjai, iskolák diákjai, tanárai összemérhessék tudásukat akár több versenyszámban.

A rendezvényen kiállítóként megjelennek a hazai társasjátékos szakma legfőbb képviselői: játékkiadók és forgalmazók bemutatják legnépszerűbb és legélvezetesebb játékaikat, amelyeket játékmesterek útmutatásával lehet asztalhoz ülve játszani. Társasjátékos klubok és egyre népszerűbb társasjátékos kávézók is bemutatkoznak. A rendezvényen részt vesznek, társasjátékos díjakat osztanak különféle társasjátékos szervezetek és egyesületek. Különterem várja a játékfejlesztőket, hogy tesztelhessék és a társasjátékozás iránt érdeklődők javaslatai alapján tökéletesíthessék fejlesztés alatt álló játékaikat, illetve kiadók felfigyelhessenek rájuk.

A Társasjátékok Ünnepén a sok közkedvelt játék mellett meg lehet ismerkedni társasjáték-újdonságokkal a nagyvilágból (Mini Essen). Illetve több, magánkezdeményezésben fejlesztett magyar társasjáték is a rendezvényen szokott debütálni.

A rendezvény évről évre egyre több látogatót vonz: öt év alatt megtízszereződött a látogatók száma, tavaly már 2500-an érdeklődőt vonzott a társasjátékos hétvége.

Reméljük, hogy találkozunk az idei Társasjátékok Ünnepén, 2017. november 25–26-án kiállítóként vagy látogatóként a Lurdy Házban!

Társasjátékozni jó!